Dávid Gyula

A romániai magyar könyvtermés az ötvenes évek első felében

Már a Romániai magyar bibliográfiák c. sorozatunk előző kötetéhez irott bevezetőben (Tóth Kálmán - Gábor Dénes: Romániai magyar könyvkiadás 1944-1949. Kv. 1992) jeleztük, hogy a sorozat folytatásaként előkészületben van az 1950-1953-as évek romániai magyar könyvtermését magába foglaló kötet is.

Az előkészület útja azonban rögösebb volt, mint gondoltuk: egy - még a nyolcvanas évek közepéről való, számbavétel-igényű államvizsgadolgozat (Lőrinczi Domokos : A romániai magyar könyvkiadás 1950-1953 között) elkészülte óta a munkálatok alapjául szolgáló kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár kötelespéldány-gyűjteményének ez a része nagyobbára a könyvtári "selejtezés" áldozata lett, s az akkor még kézbe vehető (bár az említett dolgozatban sajnos nemegyszer felületesen leírt) könyv- és kiadvány­anyag részben megsemmisült. Így az 1992-ben megkezdett munka, amelynek eredménye ez a most megjelenő kötet, néha áthidalhatatlan akadályokba ütközött. Most azonban végre útjára bocsátható, hézagpótlónak egy olyan időszak romániai magyar könyvtermelésének a rendszerbe foglalt nyilvántartásaként, amely hiánytalanul talán már sohasem lesz megismerhető.

Bibliográfia-sorozatunknak ezzel a második kötetével még mindig olyan területen járunk, amely fehér foltja volt nem csak a romániai magyar, de általában a romániai könyvbibliográfiáknak. A bukaresti Központi Állami Könyvtár (Biblioteca Centrală de Stat) ugyanis csak 1954-ben indította meg azt az időszaki kiadványt (Bibliografia Republicii Populare Române. Cărţi, albume, hărţi), amely kéthetenkénti rendszerességgel dolgozta fel a romániai könyvtermést. Ami könyv tehát ezt a dátumot megelőzően megjelent, annak a mai napig is egyetlen forrása a kötelespéldány-törvényben meghatározott néhány nagykönyvtár, többek között a ma Lucian Blaga nevét viselő kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár könyvállaga.

A román könyvbibliográfiai folyóirat 1954-es indulása tehát - legalábbis a bibliográfiai számontartás és feldolgozás vonatkozásában - korszakot zár és nyit: ezen az évhatáron túl (illetve innen) a bibliográfusnak rendelkezésére áll egy olyan hivatalos kiadvány, amelyre alapozni lehet, de amelyet persze ellenőrizni kell. Az 1954-1959-es időszakra (és a következőkre is) ezt az ellenőrző munkát részben szintén elvégeztük. Nos, az eredmény (a magyar nyelvű könyvtermés vonatkozásában mintegy 15-20% -os hiány) bizonyítja, hogy az 1992-ben elindított sorozatunkat, a jelen kötet megjelenése után is folytatnunk kell.

Már az 1944-1949-es időszak romániai magyar könyvtermését tartalmazó bibliográfia bevezetőjében jeleztük, hogy a romániai könyvkiadásban a fordulat éve 1948, amikor - a király eltávolítása és a kommunista hatalomátvétel (1947. december 30.) után - a fő termelőeszközök sorában elkövetkezett a nyomdák államosítása is. Tóth Kálmán és Gábor Dénes bibliográfiájának adataiból már ismerjük ennek a fordulatnak néhány jellemzőjét. Már abból a feldolgozott könyvanyagból nyomon követhető volt, hogy miképpen hódított teret, majd vált kizárólagossá a romániai magyar könyvtermelésben is az állami és párturalom, miképpen szorultak ki - a hatalomátvétel után igen rövid idő alatt - nem csak a hagyományos magyar szellemi műhelyek (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Erdélyi Tudományos Intézet), illetve az egyházak, de még a kommunista párttal 1944 után politikai szinten együttműködő szervezetek (például a Magyar Népi Szövetség), a demokrácia jegyében létrehozott kiadók (például a Józsa Béla Athenaeum) vagy a demokrácia "vívmányaiként" létrehozott új intézmények (például a Bolyai Tudományegyetem) is.

1948-ban, abban az évben, amelynek derekán az államosítás megtörtént, a megjelent 329 műből már 96 a kommunista párt, a szakszervezetek és a demokrata nők szövetségének kiadásában jelent meg, miközben a Magyar Népi Szövetség csak 12, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület 5, az Erdélyi Tudományos Intézet pedig mindössze egy kiadványt jegyzett. Még nagyobb az eltolódás 1949-ben, amikor a 430 műből 168 jelenik meg a kommunista párt és a szakszervezetek kiadásában, ezzel szemben a Magyar Népi Szövetség 3 művel szerepel, az összes magyar egyházak pedig együttesen 2 művel. Ugyancsak 2 mű szerepel a Bolyai Tudományegyetem kiadásában is.

1950-1953 között a folyamat tovább tart: a négy év alatt megjelent 1725 műből mindössze 13 olyan, amelynek kiadója nem valamely állami szerv vagy intézmény, illetve pártszerv. E 13 műből 7-nek a kiadója valamelyik magyar egyház, 6-nak a Bolyai Tudományegyetem.

Az államosítással megváltozik a romániai magyar könyvkiadás területi megoszlása is. Megkezdődik a radikális központosítás: a vidéki könyvműhelyeket úgyszólván egyik napról a másikra felszámolják, csak Kolozsváron működnek - a minden esetben bukaresti központoknak - alárendelt fiókszerkesztőségek. Az államosítással tucatjával küldik ócskavasba vagy olvasztják be a kisebb vidéki nyomdák felszerelését. 1948-ban a romániai magyar könyvtermésnek már több mint 50%-a (161 mű) visel "Bukarest" impresszumot, 1949-ben pedig a megjelenő magyar nyelvű könyvek 93,6%-a (365 mű). Kolozsvár magyar könyvtermése az 1948. évi 112 műről 1949-ben 11-re csökken, s ebben az évben rajta kívül már csak Nagyváradon (3 mű) és Sepsiszentgyörgyön (4 mű) jelennek meg magyar nyelvű könyvek.

1950-1953 között ez a jelenség még szembetűnőbb. A megjelenés helyét a nyomdák alapján követve:

Ugyanebben a négy évben minden nyomdamegjelölés nélkül Bukarestben 364 kiadvány (59 + 25 + 85 + 195), Kolozsváron 4 kiadvány (mind 1953-ban), Nagyváradon 1 kiadvány (1950-ban), Nagybányán 2 kiadvány (1950-ben és 1953-ban) jelenik meg. Nem működik tehát már magyar nyomda (az 1944-1949-es időszakkal ellentétben) Belényesen, Csíkszeredán, Désen, Déván, Kézdivásárhelyen, Máramarosszigeten, Nagyenyeden, Nagykárolyban, Szászrégenben, Székelyudvarhelyen, Szilágysomlyón és Zilahon.

Még sarkítottabb a kép, ha nem a nyomdák, hanem a kiadók impresszumban feltüntetett helyét vesszük számba. Eszerint:

A fenti adatokban tükröződő képhez, úgy hisszük, nem szükséges kommentár.

Az államosítás után tehát létrejött az úgyszólván egyeduralkodó állami könyvkiadás, amely - az 1951-es évet leszámítva, ez ugyanis a szervezeti átalakulások és bizonytalanságok következtében jóval kevesebb megjelent magyar könyvet mutathat fel - jelentős számbeli növekedést hozott a romániai magyar könyv­termelésben. De csak számbelit, hisz a megjelenő művek túlnyomó részben a politikai propagandairodalom termékei voltak, s ha nem is közvetlenül, de erősen ahhoz kötödtek.

Ennek az időszaknak az uralkodó "könyv"-típusa: a brosúra, amit talán kellően szemléltet egyetlen év (1950) könyvtermésének terjedelmi megoszlása:

 

30 lapon aluli terjedelmű	117 mű	az évi könyvtermés 30 %-a
31-60 lap között	135	34,7 %
61-100 lap között	62	15,9 %
101-200 lap között	57	13,5 %
201 lapon felül	18	4,6 %
meghatározhatatlan		1,3%

 

Ha mindezek után megpróbáljuk a romániai magyar könyvtermelésben a legnagyobb részt vállaló kiadókat számba venni, a következő kép tárul elénk az 1950-1954-es időszakra vonatkozólag:

Látható, hogy az 1948-at követő időszak a romániai könyvkiadásban az állami könyvki-adás szervezeti útkeresésének és kikristályosodásának időszaka. Az Állami Könyvkiadó embléma már a népköztársaság kikiáltását (1947. december 30.) megelőzően feltűnik, de 1947-ben mindössze 5 művel; 1948-ban az általa kiadott művek száma már 26, 1949-ben pedig 113. 1950-ben kiválik belőle Az RNK Írószövetségének Irodalmi és Művészeti Kiadója (amely különben korántsem az Írószövetségé, hanem ugyanolyan állami kiadó, mint a többi és 1951-ben fel is veszi az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nevet). Az anyakiadó továbbra is Állami Könyvkiadó néven foglalja magába a Közoktatásügyi Minisztérium által felügyelt tankönyvkiadást, és a mezőgazdaság kollektivizálása miatt akkoriban megkülönböztetett politikai jelentőségű mezőgazdasági könyvkiadást is, kötődését e két minisztériumhoz olykor a könyvek impresszumában is feltüntetve.

1951-ben további szétválás következik be: a könyvek egy részén megjelenik a Tudományos és Tanügyi Állami Kiadó embléma, amely alatt megtalálhatók a tankönyvek, a mezőgazdasági kiadványok mellett az Egészségügyi Minisztériummal karöltve kiadott orvosi és egészségügyi könyvek-brosúrák is. 1952-ben ebben a tematikai körben továbbra sincs teljes letisztulás: még ugyanazon tematikai osztályon belül is vannak könyvek, amelyeken Állami Könyvkiadó megjelölés olvasható (20 cím), vannak, amelyeken Állami Tudományos Könyvkiadó (9 cím), másokon ott áll a jelzés, hogy a Mezőgazdasági Minisztériummal (33 cím), illetve az Egészségügyi Minisztériummal (23 cím) közös kiadásban készültek. 1953-ra teljessé válik a szétválás, de még ekkor is 10 könyvön csak Állami Könyvkiadó megnevezés szerepel; viszont megjelenik önálló intézményként a Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Könyvkiadó (27 címmel), az Állami Tanügyi és Pedagógiai Könyvkiadó (67 címmel) és az Állami Tudományos Könyvkiadó (35 címmel).

Tudnunk kell azt, hogy ezek mögött a megnevezésbeli bizonytalankodások mögött nem csak szervezési kérdések húzódtak meg, hanem hatásköri feszültségek is, mennyiben a szakminisztériumok mindent elkövettek annak érdekében, hogy az állami könyvkiadás bizonyos részét a maguk felügyeleti hatáskörében tartsák. Ugyanakkor egyre erősebbé vált az a törekvés, hogy a teljes állami felügyelet alatt működő könyvkiadói tevékenység egy, a művelődési kormányzathoz tartozó, annak a hivatali hierarchiában is alárendelt kiadói főigazgatóság felügyelete alatt folyjon.

Ha az 1950-es évek első felének könyvtermését tematikai szakcsoportosításba kívánjuk szedni, a bibliográfus meglehetősen nehéz helyzetbe kerül. Így, az anyag utólagos feldolgozásakor azért, mert - amint jeleztük - az 1948-53 közötti időszak könyvtermése csak részlegesen vehető már kézbe, anélkül pedig a szakrendi csoportosítás eleve kockázatos. De még a könyvtermés elérhető része sem könnyít a helyzeten, hisz igen sokszor a formailag ilyen vagy olyan tematikai csoportba sorolható mű igazából a politikai propagandairodalomhoz tartozik. Így hát ilyenfajta szakrendi csoportosítással nem, illetve csak a könyvanyag egyetlen területén kísérletezünk: a szépirodalom területén. Ennek adatai is igen tanulságosak: támpontul szolgálhatnak a pártirányítás alatt formálódó romániai magyar irodalom - bizonyára előbb-utóbb elkövetkező - belső vizsgálatához.

Az eredeti szépirodalmat (s összehasonlításul a Romániában 1948-1953 között magyar fordításban megjelent irodalmi alkotásokat) számba véve, a következő kép áll előttünk:

A fenti táblázatnak egyetlen pontjánál szeretnénk néhány szó erejéig megállni: a nem román és a nem orosz-szovjet irodalomból fordított műveknél. 1949-ben ebben a rovatban 3 mű szerepel: az amerikai Kanin Garson: Ócskavas nagyban című, Szemlér Ferenc fordította színdarabja, amelyet a kolozsvári Állami Magyar Színház mutatott be, s mint az "amerikai imperializmust leleplező" művet, nyomtatásban is megjelentették, Jean Lafitte Életre-halálra című második világháborús ellenállási regénye, amelyet Tamás Gáspár ültetett át magyarra ( a fordítást és a kiadást, amely két évvel előzi meg a magyarországit, különben nem ismeri a Világirodalmi Lexikon) és Martin Andersen Nexö A szürke fény című regénye. Ezután kétévi szünet következik s 1951-1953 között is csak 1-1 "nyugati" világirodalmi mű jelenik meg: a franciául író haiti költő és író, Jacques Roumain regénye, A források ura, illetve egy válogatás Heinrich Heine "harcos írásaiból", 1953-ban pedig egy válogatás Andersen meséiből az Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában.

Az irodalmi könyvkiadásnak az 1948-at követő időszakban két kiadói műhelye is kialakul, amelyeknek a későbbiekben is nagy szerep jut a romániai magyar irodalmi élet formálásában. Két kolozsvári kiadói szerkesztőség ez, amelyek bizonyos szempontból a korábbi kiadói hagyományokat is átörökítik. Az 1944-1948-as időszakot vizsgálva láttuk, milyen szerepe volt a romániai magyar irodalom 1944 utáni újraindulásában a Józsa Béla Athenaeumnak, a Méhkasnak és a Móricz Zsigmond Kollégiumnak. Nos, ezekben a szerkesztőségekben már ott dolgozott Kiss Jenő, aki annak idején még az Erdélyi Helikonnál kezdte szerkesztői inaséveit  és Tóth Samu, akinek majd az ötvenes évek második felében és a hatvanas években lesz meghatározó szerepe a romániai magyar könyv grafikai-tipográfiai arculatának kialakításában. Ők  kezdettől fogva ott vannak az Állami Könyvkiadónak az államosítás után kialakult kolozsvári szerkesztőségében. Melléjük kerül be rövidesen Salamon László, Fischer (Fodor) Ernő, Földes László, Bajor Andor, Pollák Ödön és Szopós András, s ugyanott dolgozik korrektori beosztásban a Pásztortűz egykori szerkesztője, Császár Károly, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt titkára, id. Kántor Lajos. Ugynekkor az Állami Könyvkiadó bukaresti magyar szerkesztőségében ott találjuk Abafáy Gusztávot, Bonyháti Jolánt, Szemlér Ferencet és Páll Árpádot. Az osztódás útján létrejött Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nemzetiségi osztályát 1951-ben már Bonyháti Jolán, magyar központi szerkesztőségét Szemlér Ferenc vezeti. A Tudományos Kiadó magyar osztályának vezetője Bukarestben Robotos Pál, a kolozsvári szerkesztőségé pedig Pollák Ödön, majd Fischer (Fodor) Ernő. A mezőgazdasági részleg  (később Mezőgazdasági és Erdészeti Állami Kiadó) kolozsvári magyar szerkesztőségét Szopós András, majd Szalay András vezeti, az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségét a szerkesztőség vezetőjeként Földes László szervezi meg, miközben mindegyik szerkesztőség frissen végzett vagy még az egyetem padjaiban ülő fiatalokkal töltődik fel.

Ugyancsak ekkor alakul meg Bukarestben az Ifjúsági Könyvkiadó Majtényi Erik által vezetett magyar szerkesztősége is. Ennek élén Kolozsváron kezdetben Kertész Erzsébet áll, majd Gáll Margit , őt pedig Szőcs István követi. Ebben a szerkesztőségben is hamarosan több fiatal dolgozik, akik az egyetem padjaiból kerültek ki.

Az 1953-ig terjedő időszakot tehát az átmenettel járó bizonytalankodás mellett - főleg a személyi állományt tekintve - a felkészülés időszakának is lehet tekinteni. A politikai ranglétrán amolyan "alsó munká"-nak, igaz, hiszen az ÁIMK kolozsvári szerkesztőségében állapodik meg ebben  az időben  a Magyar Népi Szövetség éléről eltávolított Kacsó Sándor éppúgy, mint a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatói székéből leváltott Marosi Péter. A későbbiek ismeretében azonban állítjuk, hogy az ideológiai-politikai kényszer körülményei között is olyan kiadói munkaközösségek jönnek létre ezekben az években, amelyek később, a hivatalos állami és pártideológia kereteit a maximumig kitágítva, műhelyeivé tudtak lenni egy olyan - meg nem fogalmazott, de mindnyájunkban ott élő - kiadói programnak, amelyet talán Berde Mária szavával tudnánk igazán jellemezni:

" Tedd a hasznos lehetőt!"

Dávid Gyula

Eligazító a bibliográfiához

A Romániai Magyar Bibliográfiák 1992-ben megjelent I. kötete után ez a II. kötet is hézagpótló szerepet tölt be, ugyanis a Román Nemzeti Bibliográfia csak 1954-től indul, bibliográfiailag tehát ez az 1950-1953 közötti időszak is feldolgozatlan.

E korszakot az államosítás utáni átmenet jellemzi, amikor is nagyfokú összevisszaság mutatkozik minden téren. Így a könyvkiadásban is. Ez legfőképpen a könyvekben feltüntetett adatok hiányos, vagy teljesen következetlen módon való közlésében mutatkozott meg. Ezt természetesen az összeállításban vagy kiegészítéssel, vagy értelemváltoztatás nélkül próbáltuk egységesíteni.

S most részleteiben:

Mindenekelőtt az "*nl" jelzés az adatközlések végén a "nem láttam"-ot jelenti, mivel a kiadványt időközben még a kolozsvári Egyetemi Könyvtár állományából is kivonták - zúzdába küldték - politikai vagy néha ismeretlen okból kifolyólag. Így hát az adat hiányos leírásból, vagy a gyarapodási napló részleges adataiból származik. Ami bizonyos, hogy a kiadvány valóban megjelent, de az átvett leírás nem volt ellenőrizhető!

Az ellenőrzött kiadványokon az adatok következetlen módon - néhol románul, másutt magyarul - vannak feltüntetve, s magyarul is más-más formában. Pl.: Tudomány és Kultúra Terjesztő Társaság, vagy Tudományt és Kultúrát Terjesztő Társaság, néhol egybe írva, másutt külön; Comitetul Catolic de Acţiune, illetve Katolikus Akcióbizottság.

A nyomdák esetében hasonlóan igen változatos feltüntetési módokkal volt alkalmunk találkozni, pl.: Ateliere Grafice, Arte Grafice (grafikai műhelyek); Centrul Poligrafic (nyomda­ipari központ); Combinatul Poligrafic (nyomdaipari kombinát); Imprimeria Naţională (Nemzeti Nyomda); Intreprinderea Poligrafică (Nyomdavállalat); Tipografia (Nyomda); vagy magyar változatban Poligráfiai Sokszorosítóipari Vállalat (külön vagy egybe írt formában), esetenként ezek a nyomdák vagy egységek nevet is viseltek: Breiner Béla, Graiul Liber (Szabad Szó), Mureşul (Maros), Zorile (Hajnal) stb.

A kiadókra vonatkoztatva is ugyanezt mondhatjuk el. Vannak olyan esetek, amikor egyik-másik kiadó, pl.: az Állami Kiadó (Editura de Stat), Ifjúsági Kiadó (Editura Tineretului), Állami Tanügyi és Pedagógiai Kiadó (Editura Didactică şi Pedagogică) stb. impresszumában Bukaresten kívül más városok is előfordulnak. Ez nem minden esetben jelent kihelyezett fiókszerkesztőséget, pl.Kolozsváron, Nagyváradon stb.

*

Végül, elnézést kérve az olvasótól, megjegyezzük: műszaki okból az 1953. évi 199. és 362. sorszámú tétel ismétlődés miatt kimarad.

Sz. R. - Ú. M.