Dávid Gyula
A romániai magyar könyvtermés a második világháborút
követő években
(1944-1949)
Az utóbbi
években Európa keleti felében bekövetkezett történelmi horderejű változásokat
megélve sem vonhatja senki kétségbe, hogy 1944. augusztus 23-a történelmi
korszakhatár a romániai magyarság életében s így kultúrájában is. Románia
kilépése a hitleri katonai szövetségből és átállása a Szövetséges Hatalmak
oldalára az erdélyi magyarság egésze számára visszatérést jelentett a kisebbségi
sorsba, s ha ez az első időkben - különösképpen az Antonescu-diktatúra
által sújtott dél-erdélyi magyarság számára - a korábbi kisebbségi sorshoz
viszonyítva annak bizonyos jobbra fordulását jelentette, a szocialista elveken
alapuló társadalmi berendezkedés megvalósulása nemsokára rácáfolt erre.
A
világháború utáni romániai magyar kultúra sokrétű jelenségkomplexumából ez
alkalommal csak a magyar könyvtermés alakulását követjük nyomon, egyelőre
az 1944-1949-es időszakban. Nem a magyar könyv sorsának belső
alakulása alapján, hiszen a romániai magyar könyvtermés számára is a fő
termelőeszközök (s ezek sorában a nyomdák) 1948. júniusi államosítása
hozta magával a döntő fordulatot, hanem azon az alapon, hogy Tóth Kálmán,
a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár néhai aligazgatója az 1949-es év végéig
gyűjtötte be a számára hozzáférhető magyar könyvtermés adatait.
Ezt az
anyagot adjuk most közre, Gábor Dénes kiegészítéseivel, Fodor Irén sajtó alá
rendezésében.
Az 1944-1949-es
évek romániai magyar könyvtermésének, e könyvtermést összefoglaló bibliográfiájának
megjelentetése azonban nemcsak kegyeleti aktus. Mindaz, ami itt - könyvcímekben,
számokban - most közismertté válik, egy ma különösen sok tanulsággal szolgáló
könyvtermelési időszak képét rajzolja elénk. Mert a romániai magyar könyvtermelés
1944 után egy háború és az azzal járó frontátvonulás pusztításaiból, emberveszteségeiből
éledt újjá, ugyanakkor - egészen az 1947. augusztusi pénzreformig - a háborút
követő gazdasági összeomlás és súlyos pénzromlás körülményei között nyújthatta
e kiadvány adataiból kibontakozó képét. Az itt feltárt időszak vége pedig
már átvezet az államosítással és a "népi demokratikus rendszer"
kialakulásával fémjelezhető szakaszba, amelynek következményeire a romániai
magyar könyvkiadás összefüggésében bibliográfiasorozatunk egy következő
kötetének adatai fognak rávilágítani, folytatva a Tóth Kálmán által félbemaradt
munkát, egyelőre 1954-ig, a román központi könyvészeti folyóirat (Bibliografia
Republicii Populare Române) megindulásáig.
*
A könyvtermelés
Erdély északi és déli részében egyaránt igen hamar, nem sokkal a hadszíntér
átvonulása után megindult. A hadműveletek pusztításai Erdélyben csak
kis területeket érintettek, Krizsó Kálmánnak az erdélyi könyvnyomdák történetét
feldolgozó kéziratos munkájából nyomon követhetően, a károsodást a nyomdák
is viszonylag hamar kiheverték. Így érthető, hogy már 1944 szeptembere
és decembere között, alig négy hónap alatt 67 magyar nyelvű kiadvány
hagyta el a nyomdákat Romániában. Igaz, ezek között nagy számban vannak az
Erdélyi Múzeum-Egyesület Múzeumi Füzetek c. kiadványából vagy az Erdélyi Magyar
Gazdasági Egyesület 1944-ben kiadott jubileumi tanulmánykötetéből (Erdély
mezőgazdasága) meg a Munkások és Földművesek 1945-re kiadott Naptárából
készített különnyomatok. Ezek azonban bibliográfiailag szintén az itt átfogott
időszak könyvterméséhez tartoznak, jelezve az erdélyi magyar tudományosság
folytonosságát, a Kolozsváron helyén maradt magyar egyetem tudományos műhelyeinek
és a szintén helyükön maradt magyar tudományos intézményeknek a változatlan
jelenlétét az új történelmi körülmények között.
Ugyanakkor
már ebben az 1944-es csonka évben jelentkezik a romániai magyar könyvtermésben
az új világnézeti tájékozódású irodalom néhány terméke: a Józsa Béla Athenaeum
néven megszerveződő könyvkiadó első kiadványai, a kommunista
párt kiadásában megjelent első brosúrák vagy a lágerirodalom olyan termékei,
mint amilyen Grósz Sándor Három év kényszermunka (a romániai fasizmus fekete
napjaiból: Ciuşlea, Domneşti, Doaga, Pîncota, Lucareţ) vagy
György István Fegyvertelenül a tűzvonalban c. kötetei.
1945-től
már megszaporodik és sokszínűbbé válik a romániai magyar könyvkiadás. Az
államosításig terjedő időszakban közel 200 kiadó, nyomdavállalat,
társadalmi és politikai szervezet, párt és tudományos fórum neve szerepel a
megjelent könyvek címlapján. 1945-ben már 288 mű kerül ki a nyomdákból,
1946-ban 389, 1947-ben pedig 216.
Az akkor
még többféle politikai kibontakozás lehetőségét magában rejtő (vagy
a szovjet megszállás és a Párizs környéki béketárgyalások árnyékában ilyen
lehetőségek látszatát keltő) 1945-1947-es időszakban igen sokféle
könyvkiadási forma fér meg egymás mellett. Egyre szaporodik és 1948-ra túlsúlyra
tesz szert a kommunista párt központi kiadóbizottságának és az egyes tartományok
propagandaosztályainak kiadásában megjelenő politikai irodalom (1. táblázat),
mellette második helyen áll a Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi
Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet (valamint a vele szoros kapcsolatban lévő
intézeti és diákszövetségi jegyzetellátó) kiadói tevékenysége.
De ott
van a sorban a Magyar Népi Szövetség, a Szakszervezeti Tanács, a Román-Szovjet
Baráti Társaság és a Romániai Demokrata Nők Szövetsége is (2. táblázat).
Ugyanakkor még az első években változatlan a súlya és részaránya az erdélyi
magyar könyvkiadás hagyományait és szellemi értékeit képviselő intézményeknek:
az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, az Erdélyi Tudományos Intézetnek, az Erdélyi
Magyar Gazdasági Egyesületnek is (3. táblázat).
Ekkor
még változatlan a részesedése a könyvkiadásból néhány - önálló kiadói
tevékenységet is felvállaló - magyar nyomdának: a Minervának, a Nagyenyedre 1940-ben
telepített Bethlen nyomdának, a sepsiszentgyörgyi Jókai nyomdának stb. (4.
táblázat)
Az 1944-1949-es
szakasz első éveinek szellemi arculatához a könyvkiadási adatok tükrében
hozzátartozik a vallásos irodalom is. A római katolikus egyház (és különböző
testületei, egyesületei) 1948-ig 45 művet jelentetnek meg, a református
egyház 32-t, az unitárius egyház kiadásában 7, a magyar evangélikus egyházéban
4 önálló mű jelenik meg. Ugyanakkor megsokasodik a szektairodalom (a
Jehova Tanúi Belényesen egy tucat hitterjesztő füzetet jelentetnek meg).
1944 őszétől
már jó néhány új könyvkiadó kezdi meg működését s képvisel jobbára egy
új, demokratikus irodalom- és művelődéspolitikai koncepciót is.
Ezek közül a legjelentősebb a Józsa Béla Athenaeum 72 művel, a háború
után újrasarjadó romániai magyar irodalom legfontosabb kiadója. Már teljesen
új politikai tájékozódás szülötte a Nagyváradon Új Élet néven indult Orosz
Könyvkiadó, amelynek impresszumában a megjelent 74 mű közül 30-on szerepel
Bukarest, 11-en Kolozsvár és 33-on Nagyvárad neve. Az Erdélyi Szépmíves Céh
újraindítására nem nyílik lehetőség (a volt helikonisták egy részének
köteteit a Józsa Béla Athenaeum jelenteti meg), de felújítja kiadói tevékenységét
a kolozsvári Méhkas Diákszövetkezet, sőt kinő belőle a Móricz
Zsigmond Kollégium könyvkiadója, amely a marosvásárhelyi Bolyai Könyvkiadóval,
a temesvári Literával és a nagyváradi Új Élettel együtt ha szám szerint nem
is, de tartalmában új színeket hoz az időszak romániai magyar könyvtermésébe.
Végül
szerényebb teljesítménnyel, de az önszerveződésre irányuló széles körű
igyekezetet jelezve bukkannak fel olyan kiadók, mint az aradi Aurora csoport,
a Demokratikus Népi Írók Kiadója, az Új Genius, a kolozsvári Dózsa György,
a Libro, a Petőfi Athenaeum, a Romániai Magyar Írók Szövetsége kiadója,
a marosvásárhelyi Magyar Élet, a temesvári Pán Könyvkiadó, a Bánsági Magyar
Írók Szervezete és az Arany János Társaság is.
Már ez
a felsorolás is jelzi, hogy a romániai magyar könyvkiadás az 1944-1948-as
időszakban területileg is szórt: képviselve vannak benne úgyszólván az
összes magyar szellemi központok, nemcsak a nagyok és hagyományosak, hanem
a kisebbek is. Az 1768 műnek közel a fele Kolozsváron jelenik meg, ezt
követi Bukarest, majd Temesvár, Nagyvárad, Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy, Gyulafehérvár,
Arad, Brassó és Székelyudvarhely. A többi város (Craiova, Csíkszereda, Déva,
Kézdivásárhely, Máramarossziget, Nagybánya, Nagykároly, Nagyszeben, Szászrégen,
Szatmárnémeti, Szilágysomlyó és Zilah) össztermése a négy év alatt nem emelkedik
a 10 mű fölé (5. táblázat).
Az 1947-48-as
évek már a hatalomért vívott - egyre keményebb - harc jegyében zajlanak Romániában,
s ennek hatása a magyar könyvtermelés számszerű alakulásán is kimutatható.
Az évi össztermés 1947-re az előző évinek szinte a felére esik vissza.
De észlelhetők más jelek is: észrevehetően csökken a magánerős
és a hagyományos magyar intézményekre építő könyvkiadás, sőt az
újonnan létesült demokratikus intézmények, szervezetek könyvkiadói igyekezete
is alábbhagy. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület impresszumával 1948-as kiadványon
már nem találkozunk, az Erdélyi Tudományos Intézet is csak 1 művel szerepel,
összeszűkül a Minerva kiadói tevékenysége, s lényegesen csökken a Bolyai
Tudományegyetem vagy a Magyar Népi Szövetség kiadásában megjelenő kötetek
száma is. Helyüket a kommunista párt és az állami könyvkiadás foglalja el.
1947-ben megindul már az Állami Könyvkiadó (magyar szerkesztőséggel
és kolozsvári fiókkal), vele párhuzamosan a Közoktatásügyi Minisztérium veszi
át a magyar tankönyvek kiadásának kizárólagos jogát (egy évvel az iskolák
államosítása előtt!), 1948-tól megindul az Ifjúmunkás Szövetség Központi
Bizottságának irányítása alatt álló Ifjúsági Könyvkiadó (1952-től kolozsvári
magyar szerkesztőséggel), miközben ugrásszerűen megnő a kommunista
párt különböző szerveinek gondozásában megjelenő művek száma
(1948-ig összesen 22 mű, 1948-ban már 76 mű), s hasonlóképpen az
Orosz Könyvkiadóé (1948-ban 23 mű).
Az 1948.
június 11-i államosítással a fő termelőeszközök között a nyomdák
is az állam tulajdonába kerülnek. A könyvtermelésre nézve döntő változás
ez, mert az állam a szellemi termelés monopóliumát szerzi meg ezzel a lépéssel:
ettől fogva csak olyan kiadvány jelenhet meg nyomtatásban, amelyet a
szellemi felügyeleti szervek (közvetlenül a cenzúra, de mögötte az azt irányító
kommunista párt) jóváhagynak. A könyvtermelés kordába szorításának azonban
az államosítással egy más eszköze is adódik: vidéki nyomdák (főleg kis
nyomdai műhelyek egész sora) kerülnek ócskavasba vagy jobb esetben egy-egy
nagyobb nyomdavállalat gépparkjába. Ezzel magyarázható a magyar könyvtermés
területi szóródásának gyökeres megváltozása. És még valami mással is: a könyvkiadói
munka radikális központosításával. 1949-ben összesen 383 magyar nyelvű
mű hagyja el a sajtót, ebből 365-ön szerepel megjelenési helyként
"Bukarest" (még akkor is, ha maguk a kéziratok kolozsvári magyar
szerkesztőségben vagy vidéki nyomdában készülnek el), 11 kiadványon "Kolozsvár";
"Sepsiszentgyörgy" 4 művön.
A király
eltávolításával, a köztársaság kikiáltásával (1947. dec. 30.) meglódult eseménysorozat
a magyarság legszélesebb rétegeit is döntő módon érintette. Az állami
és pártszervek tehát fontosnak tartották, hogy ezeket a tömegeket s az átalakításban
szerepet játszó aktivistákat megfelelő politikai és ideológiai irodalommal
lássák el. Ez a magyarázata a "brosúra-könyvkiadás" hirtelen előretörésének,
a romániai magyar könyvtermés tematikai egyoldalúságának is.
Az (akkor
még egységes s csak 1951 után szakosodó) Állami Könyvkiadó 1949-ben 107 művet,
az Orosz Könyvkiadó 30 művet, az Ifjúsági Könyvkiadó 18 művet jelentet
meg; a Közoktatásügyi Minisztérium kiadásában megjelenő művek száma
26, a Földművelésügyi Minisztériumé 4, a Bolyai Tudományegyetem kiadásában
1 mű hagyja el a nyomdát. Ugyanakkor a kommunista párt és társadalmi
szervezetei együtt 173 művet jelentetnek meg, ebből egyedül az RMP
kiadója 114-et, az Országos Szakszervezeti Tanács 14-et, a Romániai Demokrata
Nők Országos Szövetsége 9-et, a Román Vöröskereszt 4-et. A sorban az
utolsó helyen áll - mintegy jelentéktelenségét is jelezve - a Magyar Népi
Szövetség, 3 kiadvánnyal. Ugyancsak 3 kiadvány a romániai magyar egyházak
kiadásában megjelent művek száma is összesen.
*
Íme, a
romániai demokrácia útja a magyar könyvtermés számainak tükrében. Ha továbblépünk
a tartalom felé, az egyes bibliográfiai tételekbe foglalt címek is sokat elárulnak.
Annak a számára pedig, aki a megjelent kiadványokat is kézbe veszi, e tartalom
mélyébe van alkalma betekinteni.
Többek
között azért is szükséges e korszak könyvtermésének - a lehetőségekhez
képest hiánytalan, de mindenképpen csonkítatlan - bemutatása, hogy legyen
alkalma és lehetősége az utókornak ezekkel a mélységekkel szembenézni.
Dávid Gyula